2010. július 25., vasárnap

A HOSSZÚ ÉLET TITKA


Számtalan kutató bizonyította be az évek során a zöld tea jótékony hatásait, és egyre többen csatlakoznak melléjük.

Talán ez az ital az „örök élet vize”?




Először is röviden ismerkedjünk meg a zöld tea történetével, mely hosszú korszakra tekint vissza.

Mindez egy kínai császárral történt 5000 évvel ezelőtt egy szép délutáni napon, amikor is egy teabokor alatt üldögélt egy csésze forró vízzel a kezében. Amikor a bokorról a császár csészéjébe hullott egy levél örömmel tapasztalhatta, hogy a keletkezett ital így sokkal kellemesebb.

Olyannyira kellemesnek tűnt, hogy hamarosan termeszteni kezdték, ennek ellenére jóval később, csak az 1500-as években indult el a világ, vagyis Európa hódító útjára.

Kezdetben ugyan az angolok főzeléknek nézték, azaz a levét kiöntve, a leveleket fogyasztották ma már senki se emlékszik erre az apró malőrre.


Jótékony hatásával persze még nagyon sokáig nem voltak tisztába, de ahogy fejlődött a világ, úgy fejlődött a tea megismerése is.


Napjainkra tisztába vagyunk a zöld tea összes jótékony hatóanyagával, de azért még várat magára pár felfedezésre váró jótékony hatás, melyet a fejlett világ pár éven belül fel fog ismerni és – véleményem szerint használni is fog.

A kutatások sorra emelik ki a zöld teában rejlő anyagokat, melyek nagy hatással vannak szervezetünkre.


Francia kutatók megállapították, hogy nap három csésze tea főétkezések után, havi 1-2 kilogramm súlycsökkenéssel jár, anélkül hogy változtatnánk étkezési szokásainkon. Magyarországon ez nem olyan elhanyagolható téma: a férfiak között legalább harminc, a nőknél legalább negyvenöt százalékos az elhízás.


Mongol gyógyászok arra is rájöttek, hogy a zöld tea rendszeres fogyasztása véd az általános allergiák ellen, megelőzi a fogszuvasodást és igen erőteljes ráncoldó, öregedés gátló. Fiatalkorban megelőzi a pattanások kialakulását.


Az orosz orvosok ezt a bizonyos teát az egyik legfontosabb gyógynövényként tartják számon, stressz oldó és anyagcsere normalizáló hatását az orvosi egyetemeken tanítják.

Mai eredmények szerint a zöld teát annyira egészségesnek vélték, hogy be akarják robbantani a gyógyszeriparban, mely biztos megállná a helyét.

Elődeink is keresték sokszor az örök élet forrását olykor kútját. Számos legenda született különböző helyekről, ahol bizonyosan létezik ez a forrás.


Aki rendszeresen fogyaszt zöld teát, az szép, hosszú életet élhet kutatók szerint, mivel számos betegség megelőzésére hajlamos.

Laki Tibor

laki_tibor@freemail.hu

0 Megjegyzés: